PartyPoker.com Million IV összefoglaló

1. nap: 2005. március 19., szombat

A PartyPoker.com rendezvénye meglehetősen jól indult, mivel Mike Sexton és Linda Johnson házigazdák meglepetés-bejelentéssel várták a résztvevőket: a verseny össznyereménye 7 430 000 dollár lesz!

– "A PartyPoker.com Million IV verseny a legnagyobb rendezvény a World Poker Tour valaha volt eseményei közül" – jelentette ki Mike Sexton. – "Ez pedig a legnagyobb nyereményalap a World Poker Tour történelmében. A WPT életében most először két újdonsült milliomos száll majd le a hajóról."

500 pakli kártya és több mint 160 000 zseton (súlya több mint 2 tonna) várja a fedélzeten, hogy az egyhetes, megállás nélküli pókerjátékokban részt vehessen.

Sajnos a verseny rangidőse, a 82 éves Peter Fisher, illetve a legfiatalabb résztvevő, Damien Rennie, aki épp a verseny előtt töltötte be 21. életévét, nem jutott tovább az 1. versenynapon.

2. nap: 2005. március 20., vasárnap

Délelőtt 10 órakor a világ különböző szegletéből érkezett 366 játékos helyet foglalt az asztaloknál. A nap végére csupán 136-an várhatták a másnapi folytatást.

3. nap: 2005. március 21., hétfő

A tabellát ekkor az amerikai Chip Jett vezette, aki mindkét játéknapon a legtöbb zsetont gyűjtötte össze: 101 000 dollárt. Felesége, Karina is továbbjutott az 1. versenynapról 10 000 dollár zsetonnal. Az előző évi győztes, Erick Lindgren a tabella 3. helyére betonozta be magát 72 000 dollárral. Az online selejtezőkből bejutott játékosok közül Michaell Mills állt a legjobban: 92 000 dollár zsetonnal.

Kathy Liebert, az első, 2002-ben megrendezett PartyPoker.com Million verseny győztese, és ekkor már a PartyPoker.com szóvivője, ezen a napon lazíthatott, hiszen az első nap válogatóján sikeresen túljutott. Összesen 31 500 dollárt szerzett. – "Ami a verseny továbbá részét illeti, meglehetősen magabiztos vagyok" – nyilatkozta –, "bár egyszer már lecsúsztam 10 000 dollárra, és csak az utolsó 40 percem sikerült feltornásznom magam a 31 500 dollárig."

Mike Sexton fel volt villanyozva a verseny sima alakulását látva. – "Két versenynap után azt mondhatom, hogy a gépezet olajozottan működik, mint egy svájci óra" – mondta. – "Számos nagynevű játékos versenyben maradt, de az online selejtezőkről bejutott versenyzők közül még többen továbbjutottak. Izgalmas döntőre számíthatunk."

4. nap: 2005. március 22., kedd

Az első napok izgalmai után kedden pihenőnapot kaptak a játékosok, és kirándulást tehettek Mazatlanba. Este azonban ismét a pókeré volt a főszerep, és 7 órakor megkezdődtek az összecsapások. Fél 9-re Chris Hinchcliffe, a PartyPoker.com Million III verseny 3. helyezettje kiesett a 205. helyről.

- "A mai nap egészen egyedülálló volt" – nyilatkozta Chris. – "6000 dollár zsetonnal érkeztem, és hamar megdupláztam. Aztán a zsetonjaim nagy részét elveszítettem, amikor egy sort hoztam össze a nyílt lapokkal, az ellenfelem pedig full house-t. Ekkor azonban még maradt zsetonom. Majd néhány osztással később treff ász és kőr 10 volt a kezemben káró dámával és hetessel szemben, a nyílt lapok pedig három hetest adtak ki. Ezzel végem volt."

Este 9 óra tájt egyre fokozódott az izgalom a teremben. – "A mai nap fizetésnap" – magyarázta Mike Sexton. – "180 játékos ma pénzzel állhat fel az asztaltól. Jelenleg 187-en vannak versenyben, úgyhogy igazán kapaszkodik mindenki. Az a hét ember, aki most kiesik, hiába játszott napokon keresztül, nem keresett semmit. De ez is a pókerversenyek megpróbáltatásának része. Valakinek muszáj a buborékon ülnie, azaz kiesnie a pénzosztás előtti körben is! Sajnos ez így van. De bárki is kerüljön ebbe a szerencsétlen helyzetbe, remélem, nem veti vízbe magát a hajóról!"

A "buborék" végül az amerikai Lisa Gaines-nél pukkant ki, aki a 181. helyről esett ki este 21.35-kor. Mike azonban feleslegesen aggódott: a hölgynek eszében sem volt a Csendes-óceánba ugrani! Este 11-kor Kathy Liebert is kiesett a 98. helyről. Kathy, aki az első PartyPoker.com Million verseny győztese volt 2002-ben, idén 10 426 dollárt vihetett haza.

Hajnali 1 órakor még 55-en voltak versenyben, de néhány órával később mindössze 27-en maradtak, köztük Erick Lindgren, a PPM III győztese és a WPT „év játékosa”, aki 240 000 dolláros zsetontartalék felett rendelkezett. Erick szerencséje azonban nem tartott ki sokkal tovább – a 3. napot 160 000 dollárral kellett zárnia. Casey Kastle azonban, aki mindössze 8500 dollárt mondhatott magáénak a nap kezdetén, immár 225 000 dollárral büszkélkedhetett.

5. nap: 2005. március 23., szerda

A verseny egyre komolyabbá vált, ahogy közeledett a végső összecsapás. A játékosok este 7 órakor foglaltak helyet az asztaloknál. Ekkor már csak 37-en voltak az eredeti 735 nevezőből. A tétlimit 8000/ 16 000 dollárnál kezdődött, és Casey Kastle kevesebb mint másfél órát követően 250 000 dollárra növelte zsetonjai értékét, amikor a kézbe kapott ászaival együtt összesen 4 ásszal vert egy full house-t (mely ászokból és dámákból állt).

Mindössze néhány óra leforgása alatt több nagy esélyes is kiesett: Grant Dowd (a 37. helyről), William Mastandrea (a 36. helyről), Daniel Stewart (a 35. helyről), Mark Vicuna (a 34. helyről), Chris Dirs (a 33. helyről), Bob Coates (a 32. helyről), David Baker (a 31. helyről), és Michael Lawrence (a 30. helyről).

Természetesen Dirs, a legtovább jutó brit versenyző, nem panaszkodott – összesen 31 000 dollárt vihetett haza. Ez nem rossz eredmény ahhoz képest, hogy csupán 25 dollár befektetéssel jutott be az online selejtezőből!

Este fél 10-re már csak húszan maradtak versenyben, a vakok pedig 20 000/40 000 dolláron mozogtak. Perry Meltzer 920 000 dollár zsetonnal vezette a mezőnyt. Ha esetleg most azt gondolja magában: "Én sosem fogok ilyen nagy nyereményű játékban részt venni!", ne feledje, hogy Perry csupán 32 dollár befektetéssel jutott be a selejtezőkből.

Az előző évi PPM III győztese, Erick Lindgren a tabella 2. helyére betonozta be magát 880 000 dollárral. Ez nagy ugrás volt az előző napi eredményéhez képest, amikor csupán 160 000 dollárral a 22. helyen zárt. A 3. helyet a keddi nap zsetonvezetője, Richard Kain foglalta el, 745 000 dollárral.

Lindgren épp most ejtette ki Casey Kastle-t a játékból. Casey kezében egy káró dáma - káró 10 lappár, Ericknél egy ász pár volt. A nyílt lapok káró dáma, káró 10 és treff 6 kombinációt mutattak. Kastle azonban hiába játszott a flösre, mert a Negyedik utcánál egy pikk dáma, a rivernél pedig egy treff dáma került az asztalra, Lindgren pedig ászaival verte a dámákat. Újabb egy óra elteltével már csak 16-an ültek az asztaloknál. Ekkor a legtöbb zsetonnal Lindgren rendelkezett: több mint 1 000 000 dollár értékben!

Mike Sexton, aki a játék minden rezzenését figyelemmel kísérte, így nyilatkozott: – "Ma a verseny a döntő előtti utolsó fázisba lépett. Eljött az idő, hogy az a hat legjobb játékos maradjon az asztaloknál, akik a döntőben is játszani fognak. Jelenleg óriási nyomás nehezedik ezekre a játékosokra: kemény pénzekért és a televízióshow-ért versengenek. Pillanatnyilag már csak tizenketten vannak versenyben, közülük hárman nevezési díjjal, kilencen online selejtezőkön keresztül jutottak be. De mint minden pókerjátékosnak, legyen bár amatőr vagy profi, nekik is ugyanaz az álmuk: elnyerni egy WPT címet."

23:45 perckor az álom valamelyest közelebb volt a játékban maradt 10 játékoshoz, akik közül is kiemelkedett az online selejtezőből bejutott Richard Kain elképesztő, 1 590 000 dolláros zsetonelőnyével.

6. nap: 2005. március 24., szerda

5 nap intenzív, idegfeszítő pókerjátékot követően eljött a mindent eldöntő este: 6 játékos ült szemtől-szemben egymással a PartyPoker.com Million IV fődíjáért: 1 500 000 dollárért versengve. A 735 játékos közül, akik bejutottak a versenyre, csupán egy viheti haza a valaha ismert legnagyobb limit Hold’em játéknyereményt.

A döntő asztalánál 20 órakor kezdődött az összecsapás, a vakok kezdőértéke 20 000/30 000 dollár volt. A kezdő tétlimitek 30 000/60 000 dollár voltak. Hat osztással később, 21 órakor Adam Csallany vezetett 330 000 dollárral. 50 perccel később Michael „The Kid” Gracz vette át a vezetést, összesen 2,5 millió dollár zsetonelőnnyel. Richard Kain, aki a 4. napon zsetonvezető volt, a döntő asztalához pedig a 2. helyről ült le, kiesett az est 54. osztásánál, amikor Michael hetes párja verte a kezében tartott ász-dáma lappárt.

22:30-ra Paul Darden is kiesett. Az összes zsetonját feltette, megmutatta hetes párját, de őt is kiütötte az akkori zsetonvezető, Michael.  Immár négyen ültek csak az asztalnál, és a limit 100 000/200 000 dollárra emelkedtek, a vakok pedig 50 000/100 000 dollárra. 23:35-kor, miután több millió dollár értékű zseton cserélt többször is gazdát, Adam Csallany is kiesett a 4. helyről 500 000 dollárral. Adamnek meglehetősen jó sorozata volt, de agresszív játéka nem fizetődött ki, amikor passz-emeléssel fosztották meg ígéretes lapjaitól egy kör vége felé járva.

Közel éjfélkor Mathew Cherachal is elköszönt a 3. helyről, és csinos kis summát, 700 000 dollárt vágott zsebre. Mathew, aki a PartyPoker.com törzsjátékosa, mindössze 32 dollárért jutott be az online selejtezőkön keresztül. Sajnos meglehetősen kevés zsetonnal rendelkezett, és a zsetonvezető Michael Gracz agresszív flop előtti emelései teljesen kirázták a pozíciójából. Mathew-nak végre sikerült egy jó lappárra szert tennie, és minden zsetonját feltette a flop előtti licitnél ász-dáma lapkombinációjára. Michael tartotta a tétet 9-8 lapjaival. A flop K-5-5 lapokat hozott, ezzel továbbra is Mathew volt az esélyesebb. A Negyedik utcában egy négyes került az asztalra, a river, egy kilences, pedig Gracz-nak kedvezett. Nyerő kilences párja legalább 1 millió dollárt zárolt számára. Immár 5,6 millió dollárral állt az első helyen, ellenfele pedig már csak egy volt: David Minto.

A kétszemélyes játék megkezdése előtti pillanatokban David és Michael is felfedte képernyőnevét:

  • Michael – NC Kid
  • David – Mad Dog X2

Hajnali 1 óra előtt nem sokkal Michael a flop előtt emelt, David pedig ráemelt. Immár 960 000 dollár volt a flop előtti potban. A nyílt lapok eltérő színű ász-dáma-bubi lettek. Mindkét játékos 160 000 dollárt tett be a potba. A Negyedik utcánál káró 4 került az asztalra. David 320 000 dollárt tett fel. A river lap: káró ász. David tétet tett, Michael pedig ráemelt úgy, hogy Davidnek az összes zsetonját be kellett tennie, 640 000 dollárt. David megduplázta zsetonjait a káró flössel.

A bubi-8-6 flopra David tétet tett, Michael pedig ráemelt. A Negyedik utca káró 2, mire Michael passzolt. David 320 000 dollárt tett fel. Michael ráemelt 640 000 dollárral. David tartotta. A river kőr király lett. Michael 320 000 dollárt tett fel, David pedig tartotta. Michael két párt tudott felmutatni kézbe osztott bubi-8 lappárjával együtt, és óriási potot nyert.

Davidnek ekkor 1 750 000 dollárnyi, Michaelnek pedig 6,5 millió dollárnyi zsetonja volt.

Az utolsó nagy hajrában David és Michael is 1,2 millió dollárt tettek be a flop előtti potba. A 10-8-5 flopra David tétet tett, Michael pedig tartotta. A Negyedik utca egy hetest hozott, és mindkét játékos csak a minimum tétet tette be. A river egy nyolcas lett, David tétet tett, ellenfele pedig ismét tartotta. Ász-7 lappárját azonban verte Michael ász-9 kombinációja. Ezzel Davidnek csupán 40 000 dollárja maradt, tehát showdown póker következett, mert David nem tudta állni a vakokat.

Michael kezében azonos színű bubi és 2 lapult, Davidében pedig 10 és 5. A flop bubi-bubi-5 lapokat hozott. Michael tehát egy bubi drillt mondhatott magának, és ezzel 1,5 millió dollárt, továbbá a PartyPoker.com Million IV bajnoki címét vihette haza.

A döntő után sikerült váltanunk pár szót Daviddel. – "Három gyermekem van"– mondta -, "és egyikük egyidős Michaellel! Az egymillió dolláros nyeremény valószínűleg mit sem változtat az életünkön, de megduplázza vagyonunk nettó értékét! Valószínűleg egy részét félretesszük, egy részét pedig adományként továbbadjuk."

Két ünneplés között megkérdeztük Michaelt is, mi a véleménye a versenyről. – "Pompásan éreztem magam a PPM IV versenyen" – válaszolta. – "Egyike a WPT legjobb versenyeinek, bár esküszöm, hogy a WPT-ben mindenki alkoholista!" Amikor Linda Johnson azt kérte, adjon tanácsot azoknak, akik a nyomdokaiba szeretnének lépni, így felelt: "Légy szerencsés!"