Felelősségteljes játék
Közösségi felelősség
Elkötelezettek vagyunk a felelősségteljes játék mellett. Az online játékot és tartalmakat szabályozó törvényeknek és szabályoknak nemcsak eleget kívánunk tenni, hanem túl is szeretnénk teljesíteni azokat.
Úgy gondoljuk, hogy az online szerencsejáték a szórakozás egy törvényes formája, amely ügyfeleink millióit szórakoztatja világszerte. Bár a legtöbb játékos a szórakozás és az izgalom kedvéért játszik, tisztában vagyunk azzal, hogy akadnak köztük fiatalkorúak, illetve olyanok, akiknek a szerencsejáték túl nagy szerepet tölt be az életében.
Felelősségteljes cégként egy nagyobb közösség részeként működünk: az emberek, az intézmények és az értékek közösségének részeként. Ez az oka annak, hogy a PartyGaming elkötelezte magát a következők mellett:
Fiatalkorúak hozzáférésének korlátozása
A PartyGaming az új ügyfelektől elvárja annak igazolását, hogy a rájuk vonatkozó törvényben előírt nagykorúsági életkort betöltötték, és az információ ellenőrzéséhez indokolt mértékű ellenőrzést végzünk.
A PartyGaming a 18 év alattiaknak nem engedélyezi a játékot. Ez az irányelv teljesen megfelel a gibraltári kormány játéktörvényének. Továbbá minden játékostól kötelesek vagyunk elkérni a nevére, a címére, a nemére és az életkorára vonatkozó adatokat, ezzel biztosítva a kiskorúak kizárását a játékból. Biztosítjuk továbbá azt is, hogy semmilyen reklám, támogatói és termékismertetői tevékenység sem céloz fiatalokat, amely szintén megfelel a gibraltári játéktörvény előírásainak. Az Interactive Gaming Council irányelveit követjük, amelyek a fiatalkorúak hozzáférését korlátozó intézkedéseket is magukban foglalnak.
Cyberpatrol, Cybersitter, K9 Web Protection.
Következzen néhány egyszerű lépés, amelyek segítségével megelőzheted, hogy fiatalkorúak lépjenek be, és a tudomásod nélkül szerencsejátékot játszanak:
- Gyermekvédő szoftver használatával tiltsd le a játékoldalakat a 18 év alattiak számára.
- Ne hagyd a számítógépet felügyelet nélkül, miután a szoftverbe bejelentkezetél.
- Ne oszd meg hitelkártyád vagy bankszámlád adatait fiatalkorúakkal.
- Ne hagyd a "Jelszó mentése" lehetőséget bekapcsolva egyetlen PartyGaming bejelentkezési képernyőn sem.
- Hozz létre különálló profilokat a gyerekeknek a számítógépen, így a belépéskor nem férnek hozzá az adataidhoz.
- Ha ismersz olyan 18 év alatti (vagy a vonatkozó törvényben előírt korhatárnál fiatalabb) személyt, aki regisztrált nálunk, kérjük, lépj kapcsolatba velünk azonnal a info@partypoker.com e-mail címen.
Megszállott szerencsejáték kiszűrése
A megszállott szerencsejáték nem jó senkinek, még az online játék üzemeltetőjének sem. A PartyGaming elkötelezett a megszállott szerencsejáték felismerése és megszüntetése mellett. Követjük a játékosok szokásait, és folyamatosan dolgozunk a megszállott szerencsejátékos magatartásra utaló viselkedésminták korlátozásán.
Míg az emberek többségénél a szerencsejáték csak szórakozás, vannak olyanok, akiknél ellenőrizhetetlen megszállottsággá alakul. Az ilyen viselkedés elkerülése érdekében szeretnénk emlékeztetni a következőkre:
- A szerencsejátékra szórakozásként kell tekinteni, és nem a pénzkeresés előnyös módjaként.
- Kerüld a veszteségeidnek kényszeres visszaszerzésére irányuló ingert.
- Csak annyit kockáztass, amennyinek elvesztését megengedheted magadnak.
- Figyelj a szerencsejátékra fordított idő- és pénzmennyiségre.
- Ha szükséges, használd a letétkorlátozó és az időkorlátozó beállításokat a játékosok védelmét biztosító oldalon a ráfordítható összeg ellenőrzésére.
- Ha szerencsejátéktól mentes időszakra van szükséged, használd az önkizáró lehetőséget.
A GamCare az a nemzeti társaság, amelynek célja a szerencsejáték társadalmi hatásainak kezelése. A PartyGaming közösen dolgozik a GamCare társasággal, hogy a társadalmi felelősség etikai kódexének megfelelően kifejlessze a szerencsejátékkal kapcsolatos problémák megoldását célzó elveket és gyakorlati teendőket.
Emellett más vezető iparági konzorciumoknak is tagjai vagyunk, amelyek olyan módszereket vizsgálnak, és olyan útmutatásokat állítanak össze, amelyek segítségével a felelős szolgáltatók kizárhatják a fiatalkorúak hozzáférését és a megszállott szerencsejátékot.
A játékosok szerencsejátékkal kapcsolatos felelősségérzetének erősítéséhez a GamCare társasággal együttműködve megbízható elveket és gyakorlati módszereket alakítottunk ki. Oldalunkon a következő szolgáltatásokat valósítottuk meg:
Ügyfélvezérelt letéti értékhatár:
A letéti értékhatárának beállítása egyszerű, és segítségével egy bizonyos időközön belül ellenőrizheted a letétbe helyezett pénz mennyiségét.
Tudj meg többet a heti letéti értékhatár beállításáról.
Önkizárási lehetőség:
A saját védelmednek érdekében kérheted saját magad kizárását egy bizonyos ideig. Ez azt jelenti, hogy nem fogsz tudni belépni a weboldalunkra vagy a szoftverbe a megadott kizárási időn belül. Amint az önkizárási időszak letelik, ismét beléphetsz.
Tudj meg többet az önkizárási lehetőségről.
Tudni kell abbahagyni
Az online szerencsejáték a szórakozás egyik formája, és alapvetően fontos, hogy a játékosok ezt megértsék. Ha a szerencsejáték akár anyagilag, akár érzelmileg megterheli az életed, akkor tedd fel magadnak a következő 20 kérdést:
- Előfordult-e már, hogy munka vagy tanulás helyett szerencsejátékkal foglalkoztál?
- Előfordult-e már, hogy a szerencsejáték problémát okozott otthoni környezetedben?
- Hatással volt-e a szerencsejáték a hírnevedre?
- Éreztél-e valaha bűntudatot, miután szerencsejátékot játszottál?
- Játszottál-e szerencsejátékot valaha ezért, hogy kifizesd az adósságokat, vagy hogy más módon oldd meg pénzügyi nehézségeidet?
- Csökkentetted-e a szerencsejáték ambícióidat vagy munkád hatékonyságát?
- Miután veszítettél, érezted-e azt, hogy a lehető leghamarabb újra játszani szeretnél, és vissza szeretnéd nyerni az elveszített összeget?
- Győzelem után érzetél-e erős késztetést, hogy újra játssz, és még többet nyerj?
- Játszottál-e valaha addig, amíg az utolsó filléredet is elveszítetted?
- Kértél-e valaha kölcsön pénzt szerencsejátékra?
- Adtál-e el valamit azért, hogy az árából szerencsejátékot játszhass?
- Vonakodtál-e attól, hogy a szerencsejátékra szánt pénzt egyéb szükséges kiadásaidra fordítsd?
- Előfordult-e, hogy a szerencsejáték miatt nem figyeltél oda saját magad vagy családod jólétére?
- Játszottál-e valaha szerencsejátékot annál tovább, mint ahogyan előre tervezted?
- Játszottál-e valaha szerencsejátékot azért, hogy valamilyen gondtól vagy problémától megszabadulj?
- Terveztél-e vagy követtél-e el valaha illegális cselekményt azért, hogy pénzt szerezz szerencsejátékra?
- Okozott-e Neked a szerencsejáték alvási nehézséget?
- Veszekedés, csalódás vagy frusztráció váltott-e ki valaha is Benned játékkényszert?
- Érztél-e valaha késztetést arra, hogy a szerencsédet néhány óra szerencsejátékkal ünnepeld meg?
- Gondoltál-e valaha önpusztításra vagy öngyilkosságra a szerencsejáték miatt?
A legmegszállottabb játékosok a kérdések közül legalább hétre igennel válaszolnak. Ha szakértő tanácsát szeretnéd kérni, kérjük, kattints az alábbi hivatkozások egyikére:
|
GamCare
Gamble Aware Gamblers Anonymous Gambling Therapy |
|
- Az előírások túlteljesítése az egész világon
- A PartyGaming mindig is az Interactive Gaming Council szervezet aktív tagja volt, melynek célja az online játékipar egységes etikai kódexének kialakítása, terjesztése és érvényre juttatása. Azon dolgozunk, hogy az egész világon bevezessük a tisztességen alapuló szabályokat, mivel a legszigorúbb szabványoknak megfelelő szolgáltatások mindenkinek hasznosak.
- Felelősség és tisztesség
- A PartyGaming szolgáltatásainak minőségét mi is ügyfeleink megítélése alapján értékeljük. A PartyGaming ezért csak a makulátlan tisztesség elvén működhet.
- Kifizetések
- A PartyGaming a lehető leggyorsabban teljesíti az ügyfelek kifizetési kérelmeit.
- Elkötelezettség az ügyfelek kiszolgálása mellett
- A PartyGaming számára az ügyfelek elégedettsége a legfontosabb. Ezért Ügyfélszolgálatunk a nap 24 órájában, a hét minden napján rendelkezésre áll, hogy technikai segítséget nyújtson, segítsen vitás helyzetekben, és válaszoljon a kérdésekre.
